Történt egyszer, hogy a forró júliusi hőség szövetkezett az álommanókkal, akik ravaszul beférkőztek a nyitott ablakon keresztül KisKata aurájába és a békében elköltött finom ebéd végeztével alvóporral fújták be a gyanútlan leányt, így még arra sem maradt ideje, hogy mindenre felkészült szüleivel az ágyig vitesse magát. Azok is úgy csudálkoztak, hogy az álluk is alig maradt a helyin. De azért volt annyi lélekjelenlétük, hogy ezt a ritka természeti jelenséget megörökítsék az utókornak. 

Megvan az első strandélmény! Egyenesen Orfűig mentünk egy kis vízért: anya, apa, Kata és Kata. Az előrejelzés nem volt túl bíztató, 28 fokos a levegő, 24 a víz. Nem egy kimondottan ideális strandidő, de vacogni nem kell, a nap hétágra süt, megvan a strandsátor, anyának a matrac, nehogy az iszaphoz érjen a lába, úgyhogy irány a víz. Délutáni érkezés kettő körül, csak háromtól érvényes a félnapos belépő, sebaj, kétszáz forinton nem múlik, szellősen teli a placc, bőven elférünk. A kiscsaj első strandélménye, reméltük, hogy úgy fogja fel, mint a kiskádat a fürdőben, csak nagyban, hát úgy fogta fel. Bár az elején látszódtak a megszeppenés jelei, köszönhetően a nem túl meleg víznek, de aztán belejött és ment a pancsolás mint ha muszáj volna. Aztán kötelezően kidőlt, és durmolt egy jót a sátorban egy szál pelusban. 

Köze nincs a padlóhoz és bárminemű járófelülethez ennek az orrnak, senki sem találná ki, hogy hogyan keletkeztek ezek a rejtélyes sebek. Normál esetben mindenki  rögtön esésre gyanakszik, de csak a sötétben tapogatóznak. A kiscsaj ennél jóval komplikáltabb módon szerzi újabb és újabb harci sérüléseit: ezeket például a nappaliban lévő utazóágyban produkálta méghozzá úgy, hogy rájött, mekkora móka az ágy oldalát képező hálót csapkodni, közben meg alulról felfelé nyalogatni és belenyomni az arcát, miközben a nézők (Petra, Rezső, Levi, Anya és Apa) szakadnak a röhögéstől és nem is sejtik, hogy milyen következményekkel jár ez a kis rögtönzött stand up. Innentől már érthető, miért hiányzik azon a pár négyzetmilliméteren a felső bőrréteg. 

Nem bírtuk tovább és a Zsófiéktól kapott fürdűrucit felpróbáltuk a hétvégi strandolás előtt, hogy a bolondgomba módjára növekedő kis test nehogy kitoljon velünk, és idő előtt kinője a még nem is hordott piros csodát. De, amint a mellékelt ábra is bizonyítja, mintha csak ráöntötték volna. Anya pedig azért vizes, mert fürdés után vagyunk :)

A szaros pelenkák, az álmatlan éjszakák, a szűnni nem akaró, kétségbeesett sírások, a házasélet mennyiségi romlása, az állandó készenlét, a minden reggel újra meg újra jelentkező fáradság, a feltölthetetlen elemek, az éjszakai ügyeletre rohanás, a lázas betegség, a sápadt arc, a tizedszerre is feldugott kúp, az orrszívó porszívó zöldülő tartalma, a folyamatosan elfogyó pelenkakészlet, az újabb fióknyi kinőtt ruha, a brokkolis bébiétel szaga… mind-mind új értelmet nyer, akkor amikor fél órán keresztül azon röhögünk, hogy ő azon röhög, hogy röhögünk rajta. Mert ekkora csoda nincs még egy! És lélekgyógyszernek a legjobb!    

Ha akartuk sem tudtuk volna eltitkolni magunkat a nyilvánosság elől a tömegbe olvadva a teszkóban, mivel a kiscsaj első bevásárlókocsis utazása felejthetetlen élmény volt a délutáni forgatag minden egyes tagjának. Nem kell ide neonszínű ruha, meg taréj a fejre, hogy kitűnj a tömegből, azt már úgyis megszokták a népek. Kizárólag egy nyolc hónapos poronty alvás utána a bevásárlókocsi számukra kialakított helyére és kész a műsor. Nevezett csöppnek ez persze nem volt elég, és a hatalmasra tágult pupillák – amik még így sem bizonyultak elégségesnek a megnövekedett információk befogadásra – mellett folyamatos hangorkánnal és megvadult rángatózással hívta fel magára/ránk a figyelmet. Voltak, akik először furcsán néztek, hogy mi ez a távolból felsejlő csatakiáltás, de végső reakcióként mindenkiből kiváltottuk azt a bizonyos mosolyt. Nem kenyerünk a feltűnősködés, de nem is vagyunk prűdek és félénkek, ezt az új helyzetet viszont, azaz, hogy a baba bármikor képes olyan helyzetbe hozni, amire először csak pislog az ember, még szokni kell, de valahogy mégis olyan természetes. Sőt, élvezzük! (egészen addig amíg el nem jutunk odáig, hogy ilyeneket csinál)