Miután jól kifosta és kihányta magát a szentem és ezen felbuzdulva apja is ihletett kapott, belefutott egy laza kötőhártya gyulladásba, amit egy nap alatt le is tudott átlagtól jóval csipásabb szemeivel.

Azóta esténként menetrendszerűen mosolyog, mintha valamit belekevertek volna az italába, fennhangon kacag, visít és artikulálatlan hangokon adja tudtunkra, hogy neki (még) mennyire is tetszik ez a világ.

Akárcsak újdonsült barátnéje, Sarah Francesca Zambori ő is simán levezényelhetné a Berlini Filmharmonikusokat, ha azok értelmezni tudnák kézjeleit és a benne lévő mindenféle, színes játékot.

További fejlemények: a kepesztés olyan szintjét súrolja a kis hab teste, hogy megfelelő mennyiségű és erejű kotrás már majdnem átbillenti a másik oldalára. Egyelőre csak majdnem.

Viszont a dokinéni javaslata ellenére, hogy azért még bőven fektetni kéne, esze ágában sincs vízszintesben lenni, ő kérem ugyanúgy és ugyanannyit akar látni, mint bárki más. Ezt nevezik információéhségnek. Tipikus 21. századi kisember.

És az egyre apadó anyatej kiegészült bolti bébikajával amikre a következőképp reagál: krumplira fintorog, az alma kiverte, a répára szintén fintorog, de a barackos az bezzeg ízlik: anyja lánya. És pohárból iszik, a cumisüveget pedig már meg is tartja ha belebambul a szopizásba.

A tényeket alátámaszatandó (és Kisvakond rulez!):