Miközben az egy hónapos ordít torkaszakadtából, mert a háta közepéig borítja az amúgy ugyanolyan babakajától mindig más szagú, mustárszínű fekália, és próbálom a kapálózó lábait félrehajtani, hogy ne terítsen be mindent és igyekszem kiszedni belőle a lehető legkisebb ruhaáldozattal, megjelenik a két éves és odadobja a szintén nem pisivel telerakott pelenkáját mintegy reprezentatív jelleggel, mutatván, hogy elindult a sztriptíz szakma lejtőjén, az egy hónapos pedig még akkor is ordít amikor végre tisztában van, közben a két évest ráparancsolom a szőnyegen hagyott mobil WC-jére, amit az anyja tudat alatt biztos az én bosszantásomra választott, ugyanis amikor belepisil a két éves akkor ordenáré módon kezd el valami kvarcjáték hangon előadott dallamot, és persze, hogy a két éves most pisil bele – eddig egyszer sem -, aztán amikor az egy hónapost lerakom a babahordóba, ahol robbanásig vörösödő fejjel üvölt, kétségbeesve konstatálom, hogy a két éves a trikójától a zoknijáig tiszta szar – nem tudom hogy csinálta -, ami ráadásul rá is van száradva – nem tudom mikor csinálta –, és amikor hiába próbálom a nedves törlőkendővel a gyökérkefe hatékonyságát bizonygatni, akkor jön az elhatározás, hogy az esti fürdést előrehozzuk délutánra, de mivel vinni nem tudom a bőrén található fekáliamáz miatt, bezavarom a fürdőbe, hogy a babahordóban a zenélő bili fület erőszakoló dallamait semmibe vevő és azt túlordító egy hónapost is magammal tudjam vinni, a két éves közben naná, hogy tesz egy kitérőt a nappali felé, én meg szörnyülködve nézem, nehogy leüljön vagy valamihez hozzáérjen, nagy nehezen megtaláljuk a fürdőt, ahol persze összeszorított lábakkal áll ellen mosdatási szándékomnak, az egy hónapos meg továbbra is vulkánszerű arcából bármelyik pillanatban kitörhet valami, majd gyors visszacsatolás a pelenkázóhoz, a két évest már könnyebb öltöztetni, de nem egészen, mert a pisivel teli zenélős bili rendíthetetlenül ontja magából a zenét, mivel van benne folyadék, és amíg ki nem öntöm addig nem hagyja abba, és nem mostanában fogom tudni kiönteni, ugyanis az egy hónapos végre visszakerül a pelenkázóra, mert menetrendszerűen ismét beszart, jobban mondva maradt még benne egy jókora adag ,ami az előző pelusba nem fért bele, ergo takarítás projekt verzió 2-es üzemmód, nagy nehezen kibontom a bélsárból, persze a száját csak nem fogja be, a dobhártyám túlfeszült, már az őrület küszöbén állok, de egyszer csak síri csen kerekedik, elhallgat mindkettő, a folyamatosan nyüzsgő kutya is eltűnik – egy időre –, és már csak a bili zenél magányosan, tele pisivel, amit ha az udvaron lennénk legszívesebben felrúgnék és összetaposnék, de itt bent túl sokat kéne takarítanom utána, inkább kimegyek a szobából, és mentális verítéktől csatakosan csodálkozom rá, hogy az órányinak tűnő szarozás mindössze 10 perc volt az életemből.

Azt hiszem ezen a vizsgán is átmentem.

A bejegyzés trackback címe:

https://kisfonok.blog.hu/api/trackback/id/tr275366356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása