Külön kiemelném a víz hatására csillag alakzatba rendeződő szempillákat...

... avagy a kiscsaj gyerexobai dekorációjának egy kicsiny részlete. Készítette Anya, Anikó és András (akiknek ezúton is hálás köszönet és egy nagy hello), azaz a három piktor, önkényes művészeti vezetőként közreműködött Apa.

Mielőtt bárki tárcsázná a GYIVI telefonszámát, ennek a tekintetnek semmi köze nincs semmiféle tudatmódosító szerhez, a gyanús szempár kizárólag a telefon késlekedő objektívjának a műve. De legalább élethű. Nem?

Mit nekünk evőeszköz, meg hasonló hülyeségek, mikor kéznél van a legalkalmasabb eszköz, a kéz, amivel meg lehet fogni legalább 5 katonát és azt be lehet úgy helyezni a mindig éhes szájba, hogy a fele mellé menjen, azaz a vajtól felragadjon az arcra, majd egy hanyag maszatolással ezt elkenve az etetőszék alatt landoljon, Bobó legnagyobb örömére.

Végre megtörtént nálunk is, amit annyira irigyeltem Gazpömpöllér anyuka gyerekeinél. Nevezetesen a random alvás, amit úgy lehetne definiálni, hogy a kellő mozgásmenniység által a testben végbemenő fáradékonysági együttható miatt bárhol és bármilyen pozícióban egyik pillanatról a másikra bekövetkező gigantikus mélységű, ébreszthetetlen alvás. Mi ezt így kiviteleztük a szülői lakrész ágya végében (mielőtt elszenderedett még megtapsolta magát):

A halálba kergetnek az olyan alapigazságnak vélt megjegyzések az idősebbek részéről, hogy majd milyen gyorsan megnő, észre sem veszem, meg úristen már ennyi idős, hogy rohan az idő és társaik. Igen, a kiscsaj "már" egy éves, lehet ez sok, lehet ez kevés, nekünk pont elég, és ha belegondolok, hogy azóta amióta csatlakozott bolond családunkhoz - mit sem sejtve - mennyi minden történt, akkor ez a tartalmas egy év inkább múlt el hosszan és izgalmasan semmint repülve. Mindenesetre megültük, kétszer is, mindkét nagyiknál, sőt Pécsett a dédi 90 éves szülinapjával párban.

Na jó, egy kicsit ferdítettünk, bulvárosan, az egyhuzamban az csak majdnem áll. Tegnap az esti séta közben fél 9-kor úgy döntött, hogy most már elég lesz az egész napos nézegetésből, fogjuk alvóra. Még a forgalom zaja sem ébresztette fel amíg hazaértünk, babakocsival együtt cipelte fel apja az elsőre, ahol anyával megkupaktanácskozva döntöttek arról, hogy még a vacsora alatt hadd aludjon, de aztán ébresztő. Aztán a holtfáradt szülők szétszéledtek, anya friss levegővel oldotta a cigifüstöt, apa meg csak zombiarccal szotyizott a konyhában, és a kiscsaj már egy órája aludt, na jó most aztán már tényleg ébresztő, de anya még egy hosszas, rejtvényfejtős trónolásba feledkezett, minek okán hirtelen 10 óra lett, ergo a kiscsaj másfél órája aludt, amikor is már nem volt tovább, ki kellett venni a "mobilágyból". Azon már túl voltunk, hogy együttesen konstatáltuk, hogy a késői óra folytán fürcsi már nem lesz, de azért mégiscsak tisztába kéne tenni, hiszen nincs olyan hideg, hogy alternatív módon fűtse a cucc az alvázát. És itt jött a meglepetés: apa kezében is aludt, de a pelenkázóasztalra téve sem hagyott fel e tevékenységével és sikeresen végigaludta a pelenkázást és az öltöztetést, úgyhogy utána már nem kellett bajlódni az altatással és Count Basie-nek is volt egy szabadnapja. Reggel 6-ig húzta, akkor a szokásos hasra fektetés és ment is tovább a szunya a szülői ágyban, egészen fél 8-ig. Hihetetlen, de remélhetőleg nem egyedi eset! 

…a kiscsaj a szülői „erőszaknak” eleget téve búcsút intett a cicinek, amitől nagyon féltünk, mármint a következményektől – álmatlan éjszakák, nyűg nyűg hátán -, de kb. 2 éjszaka után már természetes volt neki, hogy nem anyján csüngve alszik el. A lakáseladás közben lakáskiadássá változott, bár ez a mi helyzetünkön mit sem változtat így is menni kell. A lakásösszepakolást szakmai gyakorlatnak álcáztuk, ugyanis anyjuknak épp a természetet kellett volna járnia – amit csütörtökön be is pótoltunk -, így a kiscsaj majd 4 napot töltött a múlt héten a nagyszülőknél Szigetváron, ahol fel is szedett néhány pluszt kilót J. Nagyi csodálkozott is, hogy ez a kislány szombaton 4-szer kakilt (igen, mert az ötödiket hazahozta)! Most diétázik. És végre van saját szobája, ami a következő félelmetes pont volt az életünkben, de a második éjszakát már végigaludta, és a bébi walkie-talkie-ban csak a szuszogását hallgattuk. Illetve nem, mert a hétvégi rohamköltözés a full párás 40 fokban kissé leszedált bennünket. Jó is, hogy a másik mama éppen elutazott a papához Londonba, mert kipakolni még nem volt időnk, ergo úgy néz ki a mama lakása mint egy porcelánbolt egy elefánthorda után. Ugyanis panellakók lettünk, a háromésfélből másfél a miénk, de a kiscsajt ez korántsem érdekli, ő mindegyik szobát birtokolja. De a legszebb rajz az övében van.